KissEmese

Majális-szeretem!?

jpg_menukep_php

Szeretem a hosszú hétvégéket! Alig vártam a majálist, hogy csavarogjon egyet közösen a család. Szerencsére egy kis pénz is jutott rá, így nem kellett úgy kimenni, hogy  Vikinek mindenre nemet kelljen mondani. Egyébként is azt gondolom, egy ilyen eseményre nem is szabad pénz nélkül kimenni gyerekkel, mert az szabályos kínzás, büntetés.
Felszerelkeztünk: pulcsi és esernyő, mert esőt mondtak, innivaló, pénztárca.
A táskám vagy egy mázsát nyomott, minden abba lett belenyomorgatva, hogy ne legyen sok fele cucc. Gyalog indultunk el, mert kell a séta.
Félúton már bántam,  a tűző napsütésben, az egyre sűrűsödő tömegben elment a kedvem a bandukolástól, főleg egy nyifogó 4 évessel, aki végig azt hajtogatta vigyük már, és mellesleg lufit akar!
A századik akarás után közöltem vele, nincs lufi, ha még egyszer kimondja. Csend lett.

Odaértünk a majális helyszínére.
Rengetegen voltunk, szerintem egy 10 filléres se tudott volna lepottyanni a földre.
Lökdösődés, tolakodás…
A ringlisnél Viki felült a húgommal, azt állította nem fél, de végig mereven, feszülten ült, láthatóan egyáltalán nem élvezte.
Aztán kicsit később közölte, most velem is felülne, így mentünk.
Simán felvittem az ufót a legtetejére, de ott elkövettem azt a hibát, hogy kicsit körülnéztem. Magasan voltunk. Előttem a másik hajónál rozsdás volt az illesztés és mikor lefele kezdtem vinni a “taligánkat” úgy nyikorgott, hogy egyből összeszorult a gyomrom a félelemtől…innentől én voltam végig befeszülve…alig vártam, hogy leszállhassak!
Bezzeg a Viki már ment volna megint.

2008-08-29_korhinta

Eltereltem lufiért. Közben egy vagyonért jégkását vettem, amiben nem volt jég, horgásztunk egy elemlámpát ami persze otthon nem működött, és ettünk hot-dogot is, ami egyedüliként megérte az árát (többé-kevésbé).
A lufival nem jártunk rosszul, mert Viki végül egy elég kicsit választott, ami nem lebegett, hanem pálcás volt, így legalább arra nem kellett külön figyelni. Figyelni való akadt így is elég, mert iszonyúan megtelt a tömeg társaságokkal, akik láttán azonnal szorosan kezdtem fogni a táskám.
Megint egy ringlis következett, ide Viki egyedül ült fel. A menetidő meglepetésünkre olyan hosszú volt, hogy már a gyerekek unták.
Elindultunk haza. Vettünk jégkrémet, olvadt, minden ragacsos lett.
Itt már fáradt, nyúzott voltam. És az út még vissza volt. Viki is kezdte feladni, hisztis és kötekedő lett, végül cipelni kellett, hogy haladjunk.
A városban megálltunk pihenni a szökőkútnál. Szerintem még hallottam is, ahogy fáradt lábaim sóhajtottak.
Sört sehol se kaptunk, így ettünk egy fagyit.
Aztán hazavonszoltuk magunkat.

Az ágyon fekve lapos pénztárcámat nézegetve arra gondoltam: de jó, hogy egy évig nem lesz május 1.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!