KissEmese mindennapjai

Miért nincs meleg kaja? Hisz egész nap itthon vagy

angel

Nem vagyok tipikus szülők gyereke, nem jövök átlagos családból.
Elváltak a szüleim azokban az években, amikor még egyáltalán nem volt divat válni, s mi a testvéreimmel apuval maradtunk.

Ha jobban belegondolok, az osztályomban 27 gyerekből egyedül én voltam csonka családban élő. Hátránynak igazából nem éreztem…apu volt a pénzkereső, én pedig 13 évesen anya és nagytesó lettem.
Anyut sosem hibáztattam sem a válásért, sem azért, mert új családot alapított, a kapcsolatom is jó maradt vele.
Elfogadtam az új helyzetet és alkalmazkodtam.
Szabad gyerek, majd szabad tini lettem: saját döntéseimet én hoztam, az életemet teljes mértékben én irányítottam.
Apu ebben nagyon haladó gondolkodású volt: nem parancsolt, hagyott!
Cserében sosem éltem vissza a bizalmával!

A házasságom talán épp ezért nem sikerült: a férjem kezdetben jópofa dolognak tartotta, hogy a párja nem olyan, mint mások: nem süt-főz minden nap, nem háziasszony, nem akar azonnal gyereket..és még dohányzik is!
Aztán már nem volt ez olyan jópofa, s elkezdte levagdosni a szárnyaimat. Kezdetben észrevétlenül, aztán már fájdalmasan. A régi fényem megfakult, a barátok alig ismertek rám, de én csak tűrtem.
Részben, mert kapcsolatfüggő vagyok, (nem szeretek egyedül lenni, s azt gondolom többnyire, hogy a rossz is jobb, mint a semmi) részben meg, mert megfogadtam fiatalon, én nem fogok válni, ha egyszer férjhez megyek. (Talán mégis hagyott nyomot a válás! )
Végül utolsó tollacskáimmal kirepültem a házasságomból, mert mégiscsak szoros volt a kalitka az én szabad lelkemnek, akármilyen kényelmes és aranyos volt is.

street-sign-141396_640

Jelenlegi párom is hagyományos család fia.
Édesanyjánál igazibb háziasszonyt nem is ismerek. Teljes élete a férje és fiai körül forog, remekül is csinálja! Még hajnalban is felkelt, hogy reggelit csináljon a párocskámnak, s este 11-kor is várta rendre a meleg vacsora.
Ebből a kétfajta életvitelből, kétfajta érték és szokásrendből költöztünk össze.
A nagy szerelem persze kezdetben elfedte a különbségeket…én alkalmazkodtam néhány dologban, ő engedett ebben-abban!

 

Aztán jött a baba, s én otthon maradtam.

És megingott a léc!
A párom azt várta volna, azt látja, amit otthon látott…tipp-topp lakás, meleg kaja, jól nevelt gyerek, mosolygó feleség….hisz otthon vagyok, nem járok dolgozni, ez meg belefér az időmbe.

Nem ment!
Más volt a fontossági sorrendem, mint neki, apu is nagyon beteg volt, (erről itt) a meleg vacsora meg a takarítás nemigen szerepelt a feltétlen elvégezendők listáján.
Kemény hónapok voltak.
Szállóige lett: Én nem vagyok az anyád!
Nem tudtam, de nem is akartam olyan lenni.

Aztán visszamentem dolgozni, párom megkapta a két éves gyereket és az egész háztartást fele arányban! Nagyszerűen viselte, a feladatokat remekül ellátta, s rögtön más szemmel nézett rám is.
Megbecsülte a “munkámat”, elismerte az érdemeimet.
Mégsem olyan könnyű és magától értetődő otthon minden. Mégis van mit csinálni egy háziasszonynak, s a gyerek se csak úgy magától lesz olyan, amilyen. Az, hogy okos, ügyes, azzal meló van!
Meglátta mit adok az életünkbe nap mint nap.
Elnézte, sőt támogatta meseíró hóbortomat, mikor mosogatás helyett könyvet írtam..a póker iránti lángolásomat, mikor egy verseny alatt ő csinálta a vacsit.

Ha addigra kicsit megkopott, akkor újra éledt a szerelem!

Ma is, 8 év után kézen fogva járunk az utcán.
Bár a csatákat napról-napra megvívjuk….megmaradt a kapcsolatban a szabad lelkem…sőt, pont azért szeretnek!

friendship-63743_640

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!