KissEmese mindennapjai

Tuti tipp Húsvétra-Így fehéríts tojást!

 easter-668704_640

Közeledik a Húsvét!

A legtöbb családban hagyománya van a tojásfestésnek. Bevallom, én csak az utóbbi néhány évben szoktam rá újra, mióta gyermekem van, akinek az ünnepi készülődés még hatalmas élményt jelent!
Tavaly a szokásos tablettás festéssel próbálkoztunk. Az idén körömlakkokkal szeretnék márványos tojásokat készíteni,ehhez azonban hófehér tojásokra lesz szükségem! 

De olyanokat honnan a csudából kerítsek?-jutott eszembe, s hihetetlen módon ahogy ezt kigondoltam, jött is a neten a tuti megoldás egy nagyon tehetséges művésznőtől, aki saját maga kísérletezte ki az eljárást, s most megosztotta velem, én meg Veletek!

il

Ildi ötlete:
A barna tojásokat kifújom és ecetes vízben ( víz-ecet 1:1) majdnem forrásig melegítem, akkor lezárom és langyosra hűtöm.
Ezután fogok egy szivacsot és simogatom a tojások felületét, így a barna színe szépen leválik.
Ha nem elég világos akár háromszor is meglehet ezt csinálni, és a tojás szépen lassan kifehéredik ahogy a barna rétegek lekerülnek.
Egy hátránya azonban van!
Folyamatosan vékonyodik a tojás héja ezért jobb, ha keményebb héjú tojást választunk.

ildi

Például a képen látható tojást kétszer melegítettem fel és dörzsöltem át óvatosan.A fehérítés után bármilyen technikával díszíthető.

ild

Ha tetszett Ildi ötlete, ne habozzatok felkeresni Facebook oldalát, ahol rengeteg horgolásos-rajzos csudaságot találhattok még tőle!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

egg-644431_640

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!