KissEmese

Sok bűnöm van, de a hazudozás nincs köztük

lie-2

 

” A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfúj a szél…”
Wass Albert

7 éves voltam, mikor édesapám először adott leckét arról, hazudni nem szabad.
Arról, hogy mindig igazat mondjak. 

Iskolában voltam, emlékszem, különfoglalkozás lett volna. Az egyik kislány az osztályból hívott, azt mondta, megnézhetem a babáját. De az otthon van, náluk.
Csábított a baba, egyszerűen játszani akartam, hát mentem. Órákig játszottunk a kislányék lakásán, az idő észrevétlenül elszaladt. Bele sem gondoltam mit műveltem, miközben hazafelé baktattam. Csak a szőke baba járt a fejemben, az, hogy jó volna nekem is egy ilyen.
Emlékszem, apu a házunk előtt várt, vészjósló arccal. Tudtam, éreztem, valami baj van. Megkérdezte, merre jártam. Én meg rávágtam, hogy a szakkörön. Hisz ott kellett volna lennem, a szakkörön.
– Biztos? – apám hangja figyelmeztethetett volna, talán figyelmeztetett is, mégis újra bólintottam. 
Ekkor csattant a hátsómon a tenyere. Nem fájt, csak megalázó volt.
Sírtam, a szégyentől. 
Apám később elmagyarázta, eljött értem az iskolába, de én nem voltam ott. Órákon át kerékpározott a környéken, engem keresett, de senki nem tudta hová tűntem. Aggódott, hisz barátkozós kislány voltam, aki mindenkit bizalmába fogadott, s a szüleim mindig attól féltek, egyszer elmegyek egy idegennel. Mégsem ez volt a fő oka a verésnek. Azért kaptam, mert hazudtam. A szemébe.
És apám ezt nem tűrte.

0ebb51726352c960e1001b487555e0b0

10 évesen kiköltöztünk egy külvárosi kerületbe, ahol a szüleim építkeztek. Az utcánkban csak frissen épült házak voltak. Frissen épült házak, friss festéssel. Az egyik ház vakítóan fehér volt, hófehér, gyerekcsábító fehér. Apuék dolgoztak az építkezésen, mi az öcsémmel unatkoztunk. A fal meg ott vakított. 
Találtunk filctollat, de csak egyet. És volt ott egy kis mustár. Azt is felhasználtuk. 
Művészi absztraktot rittyentettünk a falra. Olyan nagyon szórakoztató volt. Gyerekes butaság, de jó.
Aztán elégedetten hazamentünk.
Hamar kitört a botrány. A ház tulajdonosai átjöttek, mi voltunk-e. Apám szörnyen ideges volt, mi megijedtünk, nemet mondtunk. 
Később, alig egy óra múlva kiderült az igazság.
Valaki látott minket ” alkotni ” .
Apu engem kapott el, az öcsém akkor már nem volt a közelben. 
Megint megtapasztaltam, milyen kemény a tenyere. ( Életemben összesen háromszor emelt rám kezet, ez volt az utolsó eset. )
És ezúttal megtanultam egy életre: hazudni nem szabad!
Mert úgyis kiderül. Mert a szégyen jobban fáj, mint az ütés. 

Sosem hazudok. Egyenes ember lettem.
Nem kertelek, nem hadoválok, mindenki szemébe mondom az igazat, akkor is, ha rossz nekem. Akkor is, ha rossz annak, akinek mondom.
Mert így helyes. 

Wass Albertnek igaza volt.

fotó és fotó

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Igen, én is gyűlölöm. Azért is, mert minden áldott nap belehazudik valaki a szemembe. Gyűlölöm,és azt is, hogy azzal együtt, hogy hazudnak, hülyének is néznek. Én nem teszem. Bár igen, sajnos nagy ritkán az ember rákényszerül egy-egy kegyes hazugságra. Én olyankor csak hallgatok.

  2. Rettenetes Zsuzsi says:

    Majdnem mindig az igazat mondom. Gyűlölöm a hazugsàgot. Viszont vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem lehet megmondani az igazat. Sajnos.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!