KissEmese

50%-os rokkant, hisz még van egy lába!

Senior man on wheelchair, rear view

 

Zuhogó esőből robbanunk be az orvosi váróba. Fél kézzel aput tolom a tolókocsiban, míg a másik kezemmel a vizet próbálom letörölni a szemüvegemről, hogy lássak valamit.

Beevickélünk, lehámozzuk a vizes ruhákat. Mindenfelé csöpög belőlünk a víz, hiába, ekkora esőben tolókocsizni nem könnyű vállalkozás. A cipőm cuppog, igyekszem nem törődni vele.

Körülpillantok.
Nem sokan vagyunk, néhányan várnak csak a felülvizsgálatra. Vannak, akik teljesen egészségesnek látszanak, róluk nehéz elképzelni, hogy rokkantak, mint apu. Nehéz elképzelni, de egyáltalán nem lehetetlen. Sok betegség van, ami nem villog a kirakatban, a munkát, életet, mindennapokat mégis súlyosan megnehezíti.

Apuról virít, nem véletlenül vagyunk itt. 80%-ban rokkant.

Most felülvizsgálatra jöttünk. Sima menet lesz, gondolom. Egy csomó orvosi lelet támasztja alá miért is munkaképtelen édesapám 59 évesen. Shunt, kettős látás, egyensúlyzavarok, járásbizonytalanság, ezerszeresen deformált test – ő az én apukám.

Beadjuk a papírokat, várunk. Odabent nagy hahoták, rihegés-röhögés. Jó a buli, gondolom, miközben peregnek a hosszú percek. Átázott ruhában és cipőben nem tolerálom annyira, de nincs mit tenni, várni kell.

Fél lábú, mankós fiatalember lép a váróba. Rengeteg az üres hely, alig vagyunk, leül az egyik székre, ahol kényelmesen leteheti a mankókat. Nemsokára nyílik a vizsgáló ajtaja, minket szólítanak, s közben mellékesen odavakkantanak a fiatalembernek:
– Oda nem ülhet, az másnak a kijelölt helye. Üljön át oda, ott várakozzon! – mutat a doki egy távoli széksorra. 

Bent leültetnek, a hangulat vészjósló, amit nem is igen értek, hisz még mindig meg vagyok győződve arról simán megkapjuk az értékelést. 
Hát, tévedek.
A doki szigorú hangon közli velem, hogy a papírjaink hiányosak, apu jellemzése hazugság és a jelenlegi jogszabályok szerint túlságosan fel van értékelve az állapota. 50%. Szerinte csak ennyire jogosult.

A szemem előtt dühkarikák robbannak. Megőrült ez az orvos? Hát nem látja apám állapotát? Nem látja a papírokon tökéletesen leírt részleteket? A leleteket?

Eszembe jutnak a nehézségek, amikkel nap, mint nap megküzdünk, amikkel együtt élünk. A nehézségek, a problémák, a kemény küzdelmek, amikkel 7 éve harcolunk.
S erre most itt egy doki, aki fél szemmel rápillant a papírokra, s közli, apu nem rokkant, csak 50%-ban, s amennyiben nincs papírunk arról, hogy szellemi fogyatékos, nem is lesz az értékelése több.
– Hol a teszteredmény a pszichiátertől? – kérdezi.
– Az nincs! – rázom meg a fejem. Voltunk idegsebésznél, ortopédián, neurológián, szemészeten, kardiológián, de pszichiáternél nem. Ugyanis apunak az eszével a világon semmi baja, ami annyi agyturkálás után ami neki volt, kész csoda.
– Akkor nincs mit tenni. Ez nem lesz 80%. Uram, álljon fel!- szólítja fel édesapámat, s megkezdődik a vizsgálat. A vizsgálat, ami, én úgy érzem, arra irányul, hogy kiderüljön, tudna-e apu munkát végezni.
Nem kapok levegőt, a gyomrom és a torkom összeszorul. Ideges vagyok, az orvos kérdéseire is rettenetesen ingerülten válaszolgatok. Rám is szól, ő csak a munkáját végzi.
Én meg füstölgök.
Miért kell ezt egy szemmel láthatóan beteg emberrel végigcsinálni? Komolyan erre van szükség? Talán tényleg álljon munkába? Nevetséges! Megalázó, szemét helyzet.

Végül hosszas vizsgálat után az orvos szeptemberig adja meg a 80%-ot, azzal a kikötéssel, hogy akkorra beszerezzük az orvosi leletet, mely igazolja, hogy apu szellemileg nem ép, mert csak ezzel, és egy részletes idegsebészeti papírral jár a magas rokkantsági ellátás. 

Kitámolyogok a helységből. Apu is döbbent csendben van.
– Na de ki foglalkoztatna mégis engem? – teszi fel a költői kérdést.

Közben én a mankós fiatalembert nézem.
Vajon neki is 50%-ot ítélnek meg, mondván, hogy egy lába még van?

Ha olvasnál az éber kómából való felépülésünkről, ITT megteheted!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!