KissEmese mindennapjai

Türelem istene most segíts!

Ma van a napja.
Ma fogok harakirit elkövetni 49 nm-es panelunk valamelyik csendes zugában. 
Bár, ha jobban belegondolok, csendes zug nincs, hisz még a klotyóra is kísérettel megyek, úgyhogy bármelyik zug jó lesz.
Harakirizem. De minimum beleverem a fejem a falba. 
Az fix.
Vagy sikítok. Sikítani ér egy tízemeletesben? Vajon hányadikon hallanának még tisztán? 
Maradjon inkább a harakiri. Az csak mocskos.

Valaki szólhatott volna, hogy 1 gyerek + 1 gyerek az nem 2 gyerek, hanem többnyire 22…

Na jó, tudtam én, nem kell ciccegni. Nem vagyok ostoba naív, tudtam(nagyjából), hogy mire számíthatok. És egy átlagos napon el is navigálom a kis pereputtyot.
De vannak napok, amik nem átlagosak. Mint a mai. És ilyenkor a türelem meg én nem vagyunk jóban. Nem puszipacsizunk.

A jó anya hátán fát lehet hasogatni.
A jó anya türelmes és mindig mosolyog.
A jó anya soha nem káromkodik, legfeljebb azt mondja irgumburgum.
A jó anya soha nem ideges.

A jó anyának száz keze van, s míg az egyikkel vasal, a másikkal főz, a harmadikkal a gyermek okos buksikáját símogatja, de a többinek is talál nagyszerű elfoglaltságot.
A jó anya sosem kimerült, mindenre tudja a választ és legnagyobb boldogsága a gyermeke.

Nos, ez egy hatalmas hülyeség.

És ezt nem azért mondom, mert rám egyik pont sem igaz. Hanem azért merem ezt így kimondani, mert így van. Az anya is ember. Lehet rossz napja.

Amikor épp nem türelmes, és mosoly helyett vicsorog.
Amikor bizony kicsúszik a qvaéletdeszétbaszazideg szösszenet.
Amikor nincs vasalt ruha, se kaja, és a mosogatóban is hegyekben marad az előző napi mosogatatlan edény, sőt a gyerek is elhúzódik a közelből, mert jobb a tűzvonalon kívül.
Amikor az anya bizony hullafáradt, az agya mint egy üres tök és legnagyobb boldogsága az lenne, ha a család végre nyugovóra térne, csend lenne a lakásban. Síri csend…

Gondolhatjátok, most épp én is a síri csendre vágyom. Az este 9 órára, mikor mindegyik kis pokolfajzat párnára hajtja buksikáját és ott is tartja, lehetőleg sokáig. Jóóó sokáig.
Mit szépítsem, kell az az én-idő. Amikor megszeretgetem magamat és felnőtt dolgokkal foglalkozom.

Addig is imátkozom a türelem istenéhez, vágjon hozzám muníciót, mert tényleg harakiri lesz.
Vagy tömeggyilkosság.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Én az agyatlan pislogást hamar leküzdöm, ha leülhetek írni a blogot 🙂 Bár bizony vannak napok, mikor eldölök, mint egy darab fa.

  2. Hegyi Emma says:

    Fogadd, őszinte együttérzésem! 😉 A bosszantó az egészben, hogy este kilencre viszont(ami lássuk be, normális esetben még csak az este eleje kellene, hogy legyen) az én-idő vágya elég erősen korlátozódik az aktív szakaszból, az agyatlan pislogásra… 😀


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!