KissEmese mindennapjai

Rád is vár a gyereked apja



Olvastam ma Bihari Viki blogbejegyzését amit még meg nem született gyermekéhez írt.
Hihetetlen a csaj, úgy tud fogalmazni, hogy az ember lánya – jelen esetben én – még órákkal a poszt olvasása után is ezen kattog.

Pedig nem vagyok érintett, hisz van párkapcsolatom, van két szuper kölköm és átélhettem azt az ősi és nagyszerű dolgot, amire egy nő képes csak: kihordtam és megszültem két gyerkőcöt.  Vért a véremből, húst a húsomból, lelket a lelkemből.
Méghozzá nem csak magamnak. Mert nagy mákomra apa is adatott a két törpéhez. 

Ő, aki akkor jött, mikor aztán egyáltalán nem kerestem. Egyszer csak besétált. Morcos ábrázattal, távolságtartóan, flegmán. 
S mikor beszélgetni akartam volna egy kicsit, úgy rám mordult, hogy rögvest inamba szállt minden bátorságom. 

Jesszus, gondoltam, micsoda egy bunkó!
S aztán egy darabig nem is foglalkoztam vele. Mert egyébként sem voltam egyedülálló, ő pedig nem volt az a tipikus pontilyenpasitakarokmagamnak srác. Se külsőre, se belsőre. 

Bevallom, talán fel sem figyeltem volna rá, ha nem mordul oda nekem akkor, legelőször.
Mert tényleg nem volt az esetem. Köpcös volt és ha szépen akarom mondani, akkor magas homlokú és mindig morcos. És olyan furán, méregetően nézett, hogy attól állandóan kicsinek és csúnyának éreztem magam.

Idegesített, zavart, mégis folyton figyelnem kellett őt. Egy idő után pedig azt éreztem: na, majd én megmutatom neked hapsikám! Nem csak te vagy itt a Jani! 

És ellentámadtam. 

Aztán kiderült, hogy a kinézete ellenére ő pont azasrácvoltakiténakartam. Megnevettetett. Beszélgetett. Figyelt rám. Arra is amit mondtam és arra is amit nem mondtam ki.
S amit a szemében elkezdtem látni attól már nem kicsinek és csúnyának éreztem magam, hanem a világ legszebb nőjének.

Nem kerestem őt, csak úgy jött.
És maradt.
Aztán ő lett az, aki lehetővé tette, hogy anya lehessek. És ő apa lett.



És én szeretem. És örülök, hogy jött.

Pedig most sem más, mint régen. Még mindig morcos, flegma és néha bunkóbb a bunkónál. És biztosan nem hoz virágot nőnapra, és csak ritkán köszönt fel a szülinapomon.
De a szemében még mindig ott van az a valami, amitől én a világ legszebb nőjének érzem magam.

Szóval Viku és ti többiek, akik még nem találtatok társat!
Nézzetek jól körül!
Ott van valahol a nektek való fiú, aki majd apja lesz a ti kis porontyotoknak. Lehet, hogy a nemvagyazesetem maszk mögött bújkál.
Csak észre kell venni…


Bihari Viki posztját, ami az egész gondolatsort elindította bennem ITT találod.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!