KissEmese

Sziget – a hely, ahol nem lehet unatkozni



Nem is tudom pontosan, jó 10 éve már, hogy elmentünk a barátnőimmel a Szigetre. Már akkor is valami mágikus életérzésről suttogtak, valami csodáról, ami csak ott születik meg. Én meg tudni akartam, tényleg létezik-e az a csoda. Át akartam élni, megtapasztalni, ha igen.

 

Felvonatoztunk, sorba álltunk (már az maga hihetetlen élmény volt, soha még úgy sorban állást nem élveztem). Aztán beléptünk az élvezetek kapuján.
És ha élvezetet mondok, higgyétek el, nem elsősorban a piára, drogra, őrült bulira gondolok. Ittam is, táncoltam is, számomra a Sziget mégis mástól maradt emlékezetes.

A Szabadság érzése volt mámorító. Az, hogy ott, akkor, nem éreztem különbséget ember és ember közt. Nem volt szegény vagy gazdag, öreg vagy fiatal, a bőrszín sem számított. Valahogy minden egy szívben lüktetett. A Sziget szívében.


“Én minden évben dolgozni is jártam oda, eleinte egy minisztériumi sátorban HIV/AIDS prevemciót végeztünk (tesztek + óvszerosztogatás), de már 4 éve a WWOOF sátorban önkénteskedem. – meséli Réka.
A szigetlakóknak ezek a civil sátrak jól jönnek, mert hajnalig buliznak, délig alszanak, a koncertek meg csak 4-5 körül kezdődnek… addig valamivel szórakoztatni kell őket.
A civil sátrakban játékos formában folyik egyfajta ismeretterjesztés, felvilágosítás, stb.

pl. a vöröskereszt sátorban előző évben volt olyan szemüveg, ami az alkoholos és a drogos állapotot szimulálta. Ezzel a szemüveggel kellett egy golyót egy lyukba beterelgetni – nem ment!
A WWOOF sátorban pl. az öko gazdákhoz irányítjuk az önkénteseket – a külföldieknek a magyar lehetőségekről mesélünk, a magyaroknak a külföldi álommelóról – mindez mondjuk egy répalengetős játék végén.
A nőügyektől a hajléktalanokat felkaroló szervezeteken át a cserkészektől a Transparancy-n kesztül mindenféle civil szervezet kint van..

sziget_bestof2016_1sziget_bestof2016_7sziget_bestof2016_61sziget_bestof2016_74sziget_bestof2016_93
< >



A másik kedvencem a múzeum negyed – ott múzeumok kihelyezett tagozatai aktívkodnak – pl a mai manó házban retro fotót készíthetsz magadról, de sok helyen van recycling ékszer készítés, szitanyomás, pólófestés.
Az Art Zoneban is ilyen klassz játékos feladatok vannak.
Szóval ezek a sártak 6-ig valamilyen játékos/szórakoztató tevékenységgel várják a betérő látogatókat – sokszor repi ajándékokkal is motiválva őket.

Utána kezdődnek a koncertek, rengeteg helyszín van. Mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő fellépőt. Van egy “Sziget útlevél” ami segít a programválasztásban és a tájékozódásban is.
Évről évre más-más helyszínen éltem át az év legnagyobb buliját: volt-hogy világzenei koncert volt a csúcs (Boban Markovics pl. kihagyhatatlan), volt, hogy a Magic Mirror egyik transzfesztita bulija vitte a prímet, de ír színpad előtt is pörögtem már hatalmasat.

A koncerteken kívül nagyon jók szoktak lenni a cirkuszi előadások.
Ami még tényleg szupi, hogy szinte minden”sarkon” van valami izgalmas: egy tűzzsonglőr performansz, egy tarott labirintus – ami tavaly már más néven futott – egy művészeti installáció, egy óriás hintaló…
Itt nem lehet unatkozni!”

sziget_bestof2016_3sziget_bestof2016_5sziget_bestof2016_8sziget_bestof2016_19sziget_bestof2016_29sziget_bestof2016_53
< >

 

Azért ne higyjétek, hogy a Sziget egy tündérbirodalom. Van negatív oldala is. Sok a külföldi, nagy a tömeg, dől a piszok…
Mindezek ellenére én állítom, a Sziget az a hely, amit mindenkinek látnia kell, át kell élnie legalább egyszer. 

Befejezésként íme még néhány vélemény:

“Szigetre anno még tiniként kezdtem járni, akkor még HIM-re mentem, anyámmal és nővéremmel. A nővérem akkor már pasizott és én náluk aludtam, még nem is éltem Pesten. Nagyon izgis volt. Azóta sokat változott a Sziget és bevallom, szerintem hátrányára, de ha tudja az ember lánya, miért is akar odamenni, tervezetten, akkor kiváló szórakozás…Mocskos, túl külföldi (látogatottságot tekintve is) lett és a színvonal az árral ellentétesen csökken. Viszont egy két éjszaka erejéig tényleg nagyon jó tud lenni…a feelingje nagyon ott van egyes napokon. Főként az első napokban.”

“A Sziget nálam a féktelen bulizásról szól, ahol nincsenek korlátok. Persze csak ésszel bulizunk, de olyan szintű szabadságot máshol nem érzek, mint abban a pár napban. Jók a zenék, az emberek felszabadultak, ideális a környezet, mindent imádok benne.”

“Minden évben erre a hétre készülök, spórolok, hogy részt tudjak venni a Szigeten. A barátaimmal megyünk, nem konkrétan egy előadó miatt, inkább csak a társaság miatt és közös élmények szerzésére. Nyár, emberek, pozitív energiák, hosszú éjszakák…nekem ezt jelenti a Sziget!”

“A Sziget fesztivál a fix pont minden évben. Előre eltervezzük a barátnőmmel hogy melyik napra vagy napokra megyünk, hamar megvesszük a jegyet, mert úgy olcsóbb. A hangulat miatt megyünk, persze az előadók is fontosak. Ahogy odaérünk, meghalljuk a zenét és meglátjuk a sok külföldit, azonnal elkap minket a különleges hangulat.”

“Több fesztiválra is járok, de valahogy a sziget a legkülönlegesebb, még mindig. A volt is egyre erősebb, de a sziget talán a sok külföldi turistától is, teljesen más. Mintha nem is Magyarországon lennénk, annyira felszabadult és kedves mindenki. Jók a zenék, sok a szép lány, tökéletes szórakozás.”

sziget_bestof2016_79sziget_bestof2016_84sziget_bestof2016_100sziget_bestof2016_103
< >

“A Szigetet mi tesszük különlegessé, akik kijárunk. Minden évben megyek, a zene nem az igazi, és a környezet is sokszor lepukkant, de olyan élményeket lehet szerezni, amit máshol nem. Az unokáimnak estig mesélhetem majd, milyen kalandokat meg hülyeségeket csináltunk ott.”

“Én a zene és az előadók miatt járok a Szigetre. A kínálat egyre jobb, egyre több világsztárt sikerült idehozni. Társaságban megyek, mindannyian nagyon jól érezzük magunkat, és életre szóló élményekkel gazdagodunk. A mocsok mondjuk ami a végére jellemző nem a kedvencem, de el lehet viselni és még a feelingje is megvan.”

 

Rajta hát! Még nem késő beilleszteni a Szigetet az idei programba!

 

Minden fotó a Sziget hivatalos honlapjáról származik! A 2017-es programokról ITT tájékozódhattok!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!