KissEmese mindennapjai

A fiam tanít: ne ítélj! avagy a rosszarcú fiúknak is van szíve

Sosem állítottam, hogy előítéletmentes vagyok. Sőt. Dolgoznak bennem rendesen. Viszont képes vagyok változtatni az előítéletemen, ha arra okot kapok.
A plázacica szőke tüncikét is meg tudom szeretni, ha humora, esze, szíve van, és a legbájosabb embert is meg tudom utálni, ha jégszívet és undokságot takar a báj.

Ámbár azért, az előítéletek nem véletlenül születnek, a legtöbb nem városi legenda, nagyon is van valóság alapjuk. De vannak kivételek. Ez tegnap bebizonyosodott számomra. Megint.

Történt ugyanis, hogy délelőtt a szokásos körünket róttuk Tökivel. Az én drága majdnem 1 évesem ugyanis szeret kimozdulni. Csavargós na, mint az anyja.
Bámészkodik, kurjongat, kutyák után ugat, néniknek gazsulál, és újabban legfrissebb tudományát csillogtatva fűnek-fának integet.


itt épp a boltban huncutkodik

Le is szólít minket a fél város, ismerős és ismeretlen. Igazi kis mágnes a szentem, olvadnak érte az emberek 5 évestől 80-ig.

Szóval tegnap bandukoltunk, mikor az utunkba akadt egy társaság.
Sznob, előítéletektől most sem mentes énem azonnal satuba nyomta volna a babakocsit és dobott volna egy hátraarcot, ha nem lett volna túlságosan feltűnő. A társaság ugyanis 3 nagyon rossz arcú tizenévesből állt. Olyanokból, akiket messziről elkerül egy józanabb gondolkodású ember már szürületkor is, nem csak sötétben. Bevallom, kicsit összeszorult a ….seg…sejehajom az idegtől. Féltem, beszólnak valamit. Gyorsabb tempóra váltottam, szinte elrobogtam mellettük, gondoltam, olyan gyors leszek, észre sem vesznek.

Hát, nem jött be. Töki ugyanis szimpatikusnak találta őket. Kihajolva a kocsiből hatalmasat rikkantott nekik, aztán integetni kezdett.

Bassz…fiam, gondoltam, de aztán a következő pillanatban az állam a csodálkozástól a földön landolt. Mindhárom marcona srác fülig érő vigyorral olvadozva integetett vissza a kisfiamnak, aki csak mosolygott és mondogatta: pápápá….

Láttatok már olvadt, ellágyult rosszfiúkat vigyorogva pápázni? Én láttam, mikor visszasandítottam….meg is jegyeztem a képet egy fél életre.

Így kaptam tegnap leckét, méghozzá épp a Tökitől:
Ne ítélj elsőre! Nem minden az, aminek látszik!

Hiába, a gyerekek még tudják ezt. Lenne mit tanulni tőlük!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!