Az életem másodszor érkezett ahhoz a ponthoz, hogy be kellett vonulnom a kórházba női “kisműtétre”, miss.ab-ra. Egy éve, mikor először szembesültem a vetélés rémével, teljesen összetörtem.
Rettegtem, lebénultam a félelemtől, s aztán első döbbenetem elmúltával lázasan kezdtem kutatni a neten leírás után. Mi ez a miss.ab? Hogyan zajlik a folyamat? Mire készüljek?
Semmi használható leírást nem találtam akkor, csak különböző fórumok rémtörténeteire bukkantam, amiket el sem kellett volna olvasnom.
Mivel most már kétszer is túl vagyok rajta (sajnos), s épp a minap kértek meg, hogy segítsek, mondjam el, hogy zajlik egy ilyen jellegű műtét, úgy döntöttem írok róla egy posztot.Talán segít azoknak, akik még előtte állnak.
Miről is beszélek tehát?
Én konkrétan a miss.ab-ot, azaz elmaradt vetélés miatt végzett műtétet éltem át, mikor a terhesség elhal az anyai méhben, de valamiért nem lökődik ki, ezért műszeresen kell kivenni a halott magzatot, vagy üres petezsákot. Ugyanilyen módon zajlik az abortusz és az egészségügyi kaparás is, csak ez utóbbiak természetesen más-más okokból.
Miután az orvos megállapította a babám elhaltát (11 hetesen, tavaly 7 hetesen), kórházba utalt.
A műtétet altatásban végzik, ezért feltétlen szükség van vérvételre, vércsoport meghatározásra és EKG-ra, valamint nem árt beszélni egy altatóorvossal sem a kórház előtt.
Akik még nem szültek, és ide tartoznak a császármetszéssel szülő nők így én is, befekszenek egy éjszakára a kórházba.
Miért van erre szükség?
Az érintetlen méhnyakat tágítani kell. Ezt prosztaglandin tartalmú tabletta hüvelybe helyezéséve vagy laminária pálcika felhelyezésével tudják megcsinálni.
A tágítás előtt a miss.ab miatt kórházba kerültek átesnek egy utolsó ultrahangos vizsgálaton is. Itt huny ki a remény utolsó apró szikrája. Én legalábbis ezt éreztem.
Nekem mindkétszer a pálcikát használták tágításra, és bevallom borzasztóan féltem tőle. Mindenféle rémtörténeteket hallottam arról, mennyire fájdalmas, mennyire görcsöl utána a nő, és az egész pokoli.
Szerintem ez nagyban alkati kérdés, és rettentő sok múlik az orvoson, aki végzi.
Az egész művelet 5-8 perc.
A műtőben lekötnek.
Ez nekem először rettentő ijesztő volt. Azt hittem azért kell a kötözés, mert annyira fáj, hogy rángani fogok. Szerencsére erről szó sem volt.
Ezután kívül, majd belül fertőtlenítenek, ami csak kicsit hideg, majd enyhe, de tényleg enyhe szúrás, aztán még egy, s kész.
Kellemetlen, de túlélhető.
Nekem egyik alkalom sem fájt, s utána sem görcsöltem, de aki mégis, az kérhet és sok helyen eleve kap is fájdalomcsillapítót. Ezután 2 órát nem lehet felkelni.
A pálcika a szervezetben duzzad, s így kíméletesen tágítja a méhnyakat.
Másnap van a rövid altatásban végzett műtét, ami előtt éjféltől nem szabad enni és inni. Aki már szült, annak innen érdekes a történet.
A műtőben le kell venni minden fém dolgot, gyűrűt fülbevalót, piercinget.
Vénán keresztül altatnak, a szájra maszk kerül, és a következő pillanatban(kb. 10 perc múlva) már paskolják is az arcot: Ébresztő!
A kórteremben még egy óra alvás, s aztán kezdődhet a lábadozás. Ha minden rendben, 4-5 óra után haza lehet menni.
Otthon nem árt még 1-2 napot pihenni és csak ajánlani tudom, hogy a hajolgatást kerülni kell. Én nem bírtam magammal, így hosszadalmasabb is a felépülés.
Vérzésre természetesen kell számítani utána még napokig, s görcsök is előfordulhatnak.
Gond akkor van, ha a beteg belázasodik, nagyon vérzik, vagy nagyon görcsöl és genny jelentkezik. Akkor irány az orvos.
Nem árt antibiotikumot szedni műtét után, a szövődmények elkerülése miatt. Én szedtem most, s azt érzem, jól tettem.
Személyes tapasztalatból mondhatom, fizikailag az egész nem fájdalmas, csak kicsit kellemetlen. Lelkileg azonban nehéz feldolgozni.
Ehhez kell a türelem, segítség a családtól és idő.
És reménykedni kell, hogy erre a műtétre többé nem lesz szükség…. sem egyik, sem másik okból.