Csak táncolni akart…

Az iskolában vesztesnek ítélték.
Veszett fejsze, mondogatták a tanárai, ha a kislányra néztek.
Mindig matat, zavarja az osztályt, izeg-mozog, nem tud elülni a fenekén. A leckéje sosincs készen.
1930 volt ekkor, azokat a kifejezéseket, amelyek ma oly divatosak – hiperaktív, figyelemhiányos, tanulási zavarai vannak – akkoriban nem használták, de a szülőket behívatták.
Elbeszélgetésre.

Az ijedt szülők orvoshoz vitték, aki leültette a székre a lányt, majd 20 percig figyelmesen elbeszélgetett vele és az édesanyjával az iskolában felmerülő problémákról. Majd kérte a gyermeket, várjon egy kicsit, míg az anyával négyszemközt is beszélnek.
A szobában hagyták a széken fegyelmezetten, zárt lábbal üldögélő kislányt. Mielőtt a felnőttek kimentek, az orvos bekapcsolta a rádiót…

Ezután az orvos megkérte az anyát, hogy jöjjön az ajtóhoz, onnan figyelték csendben, mit csinál a lány. Aki azonnal felpattant, mihelyt elindult a zene.
Az orvos az anya felé fordult és csak ennyit mondott: “Ő nem beteg. Ő egy táncos. Járassa táncolni. “

Az anya megfogadta az orvos tanácsát, és táncolni küldte a lányát, aki néhány év múlva szólista lett a Royal Ballet School- ban, majd néhány évvel később megalapította saját táncegyüttesét.
Találkozott Andrew Lloyd Webberrel, együtt készítették el a történelem legismertebb koreográfiáit.
Multimilliomos tehetség, aki sok millió ember életébe csempészett örömöt.

Ő Gillian Lynne, kiemelkedő kortárs koreográfus, táncos kísérletező, színésznő, és a rendező. Ő jegyzi többek között a legendás “Macskák” és “Az Operaház fantomja koreográfiáját.

A problémás gyermek, aki kilógott a sorból. Aki nem bírt nyugodtan megülni az órán és zavarta a többieket. Akinek sosem volt készen a leckéje, aki nem tudott odafigyelni.
Aki nem akart mást, csak együtt élni a zenével és táncolni.

Ma azt mondanánk rá, figyelemzavaros. Ma azt mondanánk rá, tanulási nehézségei vannak, speciális nevelési igényű, hiperaktív.
Ma válogatott szavaink vannak azokra a gyerekekre, akik kilógnak a sorból, akik mások, mint a társaik.
S ma többnyire gyógyszert kapnak.

Pedig lehet, hogy ők is csak szeretnék magukat valahogy másképpen megmutatni. Lehet, hogy az ő lelkükben más dallam szól, amit meg kellene hallanunk, nekünk, felnőtteknek.
Lehet, hogy csak táncolni akarnak, festeni, írni, makettezni, máshogy kifejezni önmagukat.