A 12. hét.
A nő, aki kisbabát vár, a 12. hétnél lélegzik fel először. Vége az első trimeszternek, lehet abban reménykedni, hogy megmarad a magzat, csökken a spontán vetélés esélye.
24. hét.
Ez az a hét, melyet átlépve kicsit fel lehet lélegezni. Ez az a hét, amire azt szokták mondani, van esély a túlélésre…A bűvös hét, melyet minden kismama vár…mert innentől tudják elhinni, hogy most már minden rendben lesz.
Anikó is hitte, s fellélegzett, mikor elérte s át is lépte terhessége a 24. hetet. De miért is aggódott volna, minden rendben, problémamentesen zajlott.
Aztán a 27. héten minden megváltozott.
” Minden rendben volt velünk egészen a 27. hétig. Akkor hírtelen elkezdett görcsölni a pocakom! Nem gondoltunk semmi rosszra, mert előtte voltam orvosnál és mindent rendben talált. Másnap reggel viszont már gyakoribbak és erősebbek voltak a görcsök.
6-kor felhívtam az orvosom, ő azt mondta menjek be azonnal a kórházba! Megvizsgált és közölte, pár napot bent kell töltenem megfigyelésen. Felvittek a szülészetre, ahol görcsoldó infúziót kaptam, de a görcsök nem csillapodtak. Egyik pillanatról a másikra bevéreztem, a doki megnézett és azt mondta szülés lesz.
Nagyon megijedtem!
Istenem, szülés? Hiszen csak a 27. hétben járok!
Kb. fél órás vajúdás után természetes úton 1234 grammal és 44cm-el megszületett a kisfiam, Dominik.
Inkubátorba, lélegeztető gépre került. Megkaptuk a tájékoztatást, hogy a kora babák milyen veszélyeknek vannak kitéve, milyen komplikációk léphetnek fel, de én ebből felét nem fogtam fel annyira sírtam. Látni, hogy milyen pici, hogy csövek lógtak ki az orrából, szinte elviselhetetlenül szörnyű volt.
Csak néztem, néztem az üvegen keresztül. Meg sem érinthettem, nem foghattam, nem tették a mellkasomra, ahogy megálmodtam, ahogy elképzeltem a terhességem alatt.
Nem lehetett szoptatni a babákat. De az anyatejet fejhettem. Már a legelső pár ml-t is vitték le Neki fecskendőben. Masszíroztam, tejszaporító teát ittam, hogy minél több tejem legyen.
Nagyon fontosnak tartottam ezt és minden erőmmel azon voltam, hogy beinduljon a tejtermelés! Három óránként masszíroztam, sokszor a fájdalomig, de folytattam. Csak az lebegett előttem, hogy a kisfiamnak ez kell, ettől fog erősödni.
Míg a kórházban voltam minden etetés után bemehettem a kisfiamhoz és ott lehettem vele egy órát. Borzasztó volt csak ott ülni az inkubátor előtt és nézni, beszélni hozzá az üvegen keresztül!
Csak ültem ott és gondolkodtam, mit csináltam rosszul, hogy Ő előbb jött. Annak ellenére, hogy az orvos azt mondta, nem talált sem nálam sem nála semmi problémát, mégis az járt a fejemben, talán én vagyok a hibás.
Miért velünk történt ez? Hiszen mindenre odafigyeltem…
Csak ültem ott, és énekeltem. Rengeteget énekeltem neki, hogy megismerje a hangomat. Ha már az érintésemet nem ismerhette.
Besárgult…lefogyott 950 grammra.
Csak sírtam és sírtam és aggódtam.
Minden rendben lesz-e vele? – ez járt a fejemben egyfolytában, miközben néztem a többi anyukát a szobában. Mindnél nála volt a gyermeke, csak nálam nem.
4 napot töltöttem a kórházban…minden este sírva aludtam el.
Egy hét után megengedték, hogy 10 percre megfogjam a picit.
Kenguruztatás. Az élet legszebb pillanata…Életem legcsodálatosabb 10 perce!
Amikor magamhoz ölelhettem annál csodálatosabbat még nem éreztem.
Annyira pici és törékeny volt, éppen csak 1000 gramm, szinte remegett a kezem amikor megfoghattam.
Itt örömömben sírtam már, hisz 5 nap után végre a karomban tarthattam 10 percre.
Ezeket a perceket soha nem felejtem!
Miután hazamentem a kórházból, ingázni kezdtem. Minden nap, napi 100 km utazás, rengeteg várakozás. 3-4 etetésen voltam ott. Reggel indultam és este értem haza.
Minden nap úgy mentem be hozzá, vajon egyedül lélegzik-e már…Nagyon nehezen ment neki, kapott vérátömlesztést is.
Pici volt és törékeny, mégis igazi kis harcosként küzdött. Borzasztóan büszke voltam Rá!
Az ingázás fárasztó volt, nagyon fárasztó, de nem számított. Az adott erőt, hogy tudtam, minél többet megyek, annál hamarabb megerősödik Dominik. Sok segítséget kaptam az ott dolgozóktól, és nagyon sokat segítettek a már régebb óta ott lévő koraanyukák is.
A kisfiam súlya szépen lassan, de biztosan gyarapodott. Először lekerült a lélegeztető gépről, az utolsó héten pedig kikerült az inkubátorból.
A születése után 50 nappal pedig hazavihettük. Egészségesen!
Fel sem fogtam, hogy ott van tőlem egy karnyújtásnyira, nem pedig 50km-re! Nem tudtam betelni vele, mindig csak fogni akartam.
Ültem és néztem a pici fiam, aki nem adta fel!
Nehéz és fárasztó volt ez az 50 nap, de amikor ránézek a mosolygós, huncut pofijára, elfelejtem a nehéz perceket! “
Nem csak Anikó története ez.
Az országban számtalan édesanya aggódik, sír, imátkozik gyermekéért, hogy aztán összeszedve magát utazzon, anyatejezzen, kenguruztasson..
Az inkubátorok mellett ott ülnek az anyák és őrzik babájuk álmát…
Csodaszép kis legény! Hosszú boldog életet kívánok!
50 évvel ezelőtt éltem át ugyanezt. Most 74 vagyok, mindenre pontosan emlékszem. Félelem, gyötrődés, aggodalom, kétségek és a nagy-nagy öröm. Egészséges, fejlődik. Senkinek nem adnám azt a hat hetet, ma is csodálkozom, hogyan robbanhat szét az anyai érzés az emberben egy szempillantás alatt. Hol volt ez mostanáig? Hogyan lettem a rabja? Emese, őrizd meg magadban ezeket a heteket, évtizedeken át fűteni fog.
Nagyon kirgyensúlyozott és élet vidám a kisfiam!Ahogy olvastam nálatok is minden rendben!Nehéz időszak de túl vagyunk rajta!
Szia!Nektek is minden jót és egészséget kívánok!
Szia!Rem.minden rendben van veled és a kislányoddal?!További erőt kívánok neked!Hihetetlen gyórsan nőnek!
Szia!Neked/tek is sok erő és kitartás kellett,de ahogy olvasom megérte!Érzik a babák is a szeretetet és azt,hogy mennyire várta a család/szülők Őket!
Szia!
Nekem a 32. héten volt sűrgősségi császármetszésem terhességi toxémia miatt! Blanka 1395 grammal és 40,5 cm-rel jött a világra! Én a szülést követő 2. héten stroke-ot kaptam a magas vérnyomás miatt! A lányunk Eisenstadtban,én pedig Sopronban feküdtem a kórházban! 2 hétig csak fényképen láthattam! Borzalmas volt! 39 kórházi nap után hozhattuk haza! Ma több,mint 4100 gramm és 55 cm! Nehéz időszakon vagyunk túl,de túl vagyunk!! Hazajöttünk,mindketten!
Hatalmas harcosok ezek a kisgyerekek!
Az én kislànyom lepénylevàllàs miatt lett korababa 🙂 1800gramm és 44 cm.volt.Ma màr 15 hónapos gyönyörű életvidàm kedves gyerek!!!!Isten segîtsen meg minden gyermeket hiszen nincs semmi ami nàluk több vagy jobb lenne!Minden jót kîvànunk nektek!
Kedves Anikó !
Nagyon szíven érintett a történetük, már csak azért is mert épp a mai napon (nem dátumon, az 10.02.)született meg a kisfiam. A 27. héten kezdett elfolyni a magzatvizem, kórházba kerültem, nénós mentő vitt át megyei kórházba. A szülőszoba melletti vajúdóban voltam 3 napig. Akkor már volt két kislányunk és tudtuk hogy kisfiút várunk, de még a professzor szerint sem volt szinte semmi esélye, hogy élve megszülessen. Az alatt a 3 nap alatt szinte csak kisfiúk születtek, nagy súllyal. Pénteken nálam is beindították a szülést. Megszületett a kisfiunk. Sokára sírt fel, egyből vitték a koraszülött pathológiára, én csak vasárnap láttam először. Kilóhúsz, 40 centi. A hörgői szétpattantak a lélegeztetőgépre tételkor. Tüdővérzés, agyvérzés, sárgaság, mindenféle csövek össze-vissza. Én anyák szállásan laktam bent, naponta hatszor mentem be úgy, hogy add jóistenem, hogy ne az ő inkubátora legyen üres ! December 5-én jöhettünk haza. Most vasárnap ( dátum szerint) 24 éves lesz !!! Egészséges, 190 magas, okos, intelligens fiatalember lett belőle ! Talán egyfajta kegyelem, vagy a szeretetünk iránta, az ő élni akarása, vagy mindezek együtt, de itt van nekünk és jól érzi magát a bőrében és boldog. Nem volt könnyű az első 2-3 év, de túléltük. Kívánom, hogy Dominik is ilyen egészséges és boldog legyen a szüleivel együtt !
Büszke vagyok nagyon a kisfiamra!Nagyon tudnak küzdeni ezek a kis parányi emberkék!
Anikó nagyon büszke lehet magára is és a kisfiára is!Nagyon sok erő és kitartás kellett de sikerült! Boldog és egészséges kisfiú lett Dominik! Nagyon sok boldogságot és egészséget kívànok a családnak!
Köszönöm szépen a jó kívánságot!
Nagyon megható írás! Aki ezt nem élte át- hála Isten én sem fel nem tudja fogni, mit aggódik egy anyuka ilyen esetben. Kívánok jó egészséget, boldogságot a családnak. Nőj nagyra Dominik, és szeresd nagyon Édesanyádat!