Bár a mentők és a férje is elindult hozzá, Judit a mentősök diszpécsere segítségével egyedül hozta világra kislányát, Millát. A távsegítség megnyugató hangja is segített, hogy Judit élete egyik legszebb pillanatát élhesse át.
– Egyedül voltam otthon délelőtt és pihentem. A kisfiam már a mamánál volt, a férjem pedig bement dolgozni, mert a kórházban éppen 2 órával előtte azt mondták minden rendben, 2 nap múlva menjünk vissza.
12 óra előtt pár perccel jött az első fájás. Éreztem, hogy ezek nem jósló fájások.
Hívtam a férjemet, aki azonnal hazaindult, majd hívtam a mentőket.
De Milla nem várta meg sem egyiket, sem a másikat.
9 perc alatt született meg, 12 óra 7 perckor.
A férjem 13 perc múlva ért haza, a mentők 15 perc alatt értek ki. Így volt kettesben a kislányommal négy teljes percünk.
– Teljesen egyedül voltál?
– Fizikailag igen, de a telefonban végig velem volt a mentősök diszpécsere. Megnyugtató hangjának és józan tanácsainak köszönhetően komplikáció nélkül világra segítettem Millát.
Nem pánikoltam, hála neki.
Ez volt életem egyik legmeghatározóbb és legfontosabb pillanata.
Milla 10 napos
– Nem, azt hiszem, én nem tudtam volna higgadtan végigcsinálni. Még jól emlékszem a saját 5 órás vajúdásomra, a végtelen elcsigázottságra és arra, mekkora erőt adott, hogy nem voltam egyedül.
Azt mondod, te nem pánikoltál. Mi dolgozott akkor benned? Emlékszel még az akkori érzéseidre, gondolataidra?
– Utólag visszagondolva, számomra a legfurcsább, hogy életem legjózanabb 9 perce volt. Mintha az összes apró sejtem koncentrált volna, és segített abban, hogy mindenre gondoljak, és mindent jól csináljak. Még az is eszemben volt, hogy kinyissam az ajtót a mentősöknek, hogy később be tudjanak majd jönni.
A mai napig minden másodpercre emlékszem, nincsenek homályos részek.
Milla a nappaliban a kanapén szuletett.
Emlékszem, a diszpécser mondta, bugyoláljam be egy takaróba, de nem szabadott felállnom, hisz a méhlepény még benn volt. Ott volt a fotelban egy takaró, mimdössze 2m távolságra, mégis elérhetetlen messze számomra…és akkor kitaláltam, hogy lehúzom a kanapén lévő párna huzatát, abba bugyoláltam bele, hogy ne fázzon.
Milla születésekor talán a legerősebb érzés az volt, hogy minden rendben lesz…
Ennél biztosabb még soha semmiben nem voltam eddigi életemben.
Olyan mélyen éreztem ezt, teljesen betöltött, így nem volt bennem félelem sem semmi ami rossz lett volna számomra.
A kórházba külön mentővel mentünk, s bár az elválás fájdalmas volt, mégis tudtam, egyszerűen tudtam, hogy vele minden rendben van. Tudtam, hogy jól van.
Legalább egy nap eltelt, mikor elkezdtek jönni a gondolatok: mi lehetett volna, ha bármi váratlan történik…onnan volt nehezebb a dolog.
– Megszületett Milla? Milyen volt először a kezedben tartani? Milyen volt az a 4 perc?
Kinyitotta a szemét és rám nézett, nem sírt többet….nézelődött csendesen..
A diszpécser azt mondta, ő egy kis Tündérkirálylány (azóta is így hívja, mert tartjuk a kapcsolatot) és neki minden sikerülni fog az életben.
Ő egy szerencsés kis csodababa.
– Ki vágta el a köldökzsinórt?
– Természetesen apa. A kisfiamét is annak idején, s most Milláét is.
Sosem voltam fáradt azért mert éjszakáznom kellett volna, ha reggel ébred, és esetleg én épp a kisfiammal foglalkozom, sírás nélkül megvárja, míg rákerül a sor és megetetem.
Mindig mosolyogva ébred, még akkor is ha esetleg tíz perc alvás után ébresztenem kell.
Millával az élet egy csoda.
Köszönöm a kioktatást, kedves Zoltán! Majd igyekszem megtanulni magyarul…
“Egyedül szülte meg” – ez így nem a legszerencsésebb. Tudunk olyan valakikről, aki pl. többen szülték meg ugyanazt a gyereket? Mindenki egyedül szüli meg. Sokkal jobb lenne a “segítség nélkül szülte meg”, de tudom, az nehéz, ahhoz már tudni kellene magyarul.
Sok szerencsét, boldogságot a Családnak!
Ám gratula a mentők diszpécserének is, aki szakmai és emberi empátiájával végig támogatta az Anyukát.