Nem volt még olyan rég, mikor megosztottam egy posztot Dominikről, aki nagyon korán a 27. hétben született, ezzel nagy riadalmat okozva szüleinek.
Elmeséltem, milyen bátor harcosként küzdött és végül győzött.
Ma már senki nem mondaná meg róla, hogy volt valaha 900 g is.
Akkor, az ő történetüket írva fogalmazódott meg bennem a kérdés: vajon milyen lehet a másik oldal?
Vajon mit élhetnek át a koraszülött osztályon dolgozó orvosok és nővérek, akik minden áldott nap együtt harcolnak az életükért küzddő kicsikékkel?
A Kossuth Zsuzsanna Emlékéremmel nemrég kitüntetett, Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztályának osztályvezető főnővér helyettese, ápolási koordinátora Bognár Márta. Vele beszélgettem kicsit, s ezúton is köszönöm neki, hogy szánt rám az idejéből.
– Én eddig úgy tudtam, minden baba koraszülöttnek számít, aki a 37. hét előtt születik, nemrég azonban hallottam, hogy ez a súlytól is függ. Szeretném akkor először is tisztázni: mely kisbabák számítanak koraszülöttnek és kerülnek az osztályra?
– A 36. gestációs hét előtt született babákat nevezzük koraszülöttnek. Az, hogy a súly mennyire számít? Ha érett a baba, tehát a 36. hét után születik meg, de súlya nagyon alacsony (2500 gramm alatt van), abban az esetben méhen belül sorvadt újszülöttről beszélünk. Tehát nem minden kis súlyú újszülött koraszülött. Az érett újszülöttek súlya általában 3-4 kg között van. A koraszülött osztályokra kerülnek a koraszülöttek, a 2000 gramm alatti méhen belül sorvadt újszülöttek, valamint a pathológiás újszülöttek. A pathológiás azt jelenti, hogy magasabb szintű ellátást igényel, mint az újszülött osztályon, például valamilyen fertőzés vagy súlyos fejlődési rendellenesség miatt.
– Egy riportban olvastam, hogy Önnek nem létezett más alternatíva, csak a pici babák. Pedig, gondolom, nem csak happy end-del végződő történetek vannak. Egy-egy nehezebb nap után, egy-egy tragédia után nem gondol arra, hogy egy másik osztályon jobb lenne?
– Már a pályaválasztáskor arra gondoltam, hogy mindenképpen gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Amikor elkezdtem munkámat a gyermekellátásban nem is volt kérdés számomra, hogy leginkább újszülöttekkel szeretnék foglalkozni. Csodálatos éveket töltöttem itt, nagyon sok baba, illetve család születésénél lehettem jelen. A megszületés egy olyan csoda, amit semmivel sem lehet összehasonlítani.
A mai napig besegítek, ha szükség van rá az újszülött részlegen, és még mindig az a körülírhatatlan érzés tölt el, amikor felsír a baba, és az édesanya az apukával együtt önfeledten örül. Ezért is írtam az elején, hogy család születik minden alkalommal.
Aztán úgy hozta az élet, hogy a koraszülött ellátásban is részt vehettem. Itt a rengeteg sikerélmény ad erőt. Igen, sajnos vannak szomorú pillanatok, amikor elveszítünk egy babát, egy csecsemőt, vagy akár egy nagyobb gyermeket. Ez nagyon nehéz. El sem tudjuk képzelni, mit élhet át egy szülő ilyen veszteség nyomán.
Magyarországon a gyermekhalál tabu témának számít. Pedig sajnos gyermekeket is elveszítünk, kellene róla beszélni. Ha búcsúztatni kell egy babát, általában szólnak és én beszélgetek egy kicsit a szülőkkel, ha igénylik velem léphetnek be a hosszan tartó gyász kapuján. Ennek ellenére sem tudnám elképzelni az életemet a gyermekek, azon belül is a beteg gyermekek nélkül. Soha nem vágytam más osztályra.
– Előző posztomban Anikó mesélt arról, mennyire sok segítséget kapott az osztályon dolgozóktól. Gondolom, az anyák, akik kicsikéje az osztályra kerül ugyanúgy odafigyelést igényelnek, mint a babák. Miben tudnak nekik segíteni?
– Az édesanyák a koraszülést, vagy beteg gyermek szülését kudarcként élik meg. Furcsa ezt kimondani, de gyászolnak. Hogy mit? Az álmukat, mi szerint egy egészséges, pufók babát fognak világra hozni. De mikor ez nem így történik, elindulnak egy nagyon nehéz úton.
Amikor először bejön az édesanya az osztályra ijesztő számára a sok gép hangja, a monitorok fényei. Aztán megpillantja az inkubátorban gyermekét, akinek apró testén vezetékek vannak, esetleg még lélegeztetik is. Hozzá se mer érni, nehogy kárt tegyen piciny gyermekében.
Kell egy kis biztatás. Megfelelő kézfertőtlenítést követően benyúlhat az inkubátorba, simogathatja gyermekét. Ez az első kontaktus a későbbiekben nagyon meghatározó lesz. Aztán telnek a napok, erősödik a baba.
Elérkezik a pillanat az első ölelésre. Az anyuka mellkasára teheti babáját, kenguruznak. Aztán, ha megfelelő a testhelyzet, szemkontaktusba kerülnek.
Heti egy alkalommal nálunk Ringató van, ilyenkor az édesanyák, mellkasukon a pici babájukkal együtt énekelnek a zeneterapeutával.
Ez az első testközeli, anyára találás hatalmas energiákat mozgat meg az édesanyákban.
Tehát mivel is segíthetünk? Folyamatos tájékoztatás, biztatás, sikerélményekből való táplálkozás.
– Olvastam egy horgolt Polipról, melynek ötlete Dániából ered. Állítólag ezek a polipok segítenek a korababáknak, biztonságérzetet adnak. Így van? Itt Fehérváron alkalmazzák őket?
– Igen, nálunk is használjuk a polipokat. Ez a kezdeményezés valóban Dániából indult ki, ahol azt tapasztalták, hogy azok a babák, akik magukhoz ölelik a horgolt polipokat, sokkal stabilabb állapotban vannak. Nálunk úgy néz ki egy inkubátor “felöltöztetve”, hogy minden eszköz készenlétben van, és be van készítve egy polip is. Ez a polip az egész osztályon töltött idejében a babával van, és hazaadáskor természetesen el is viheti, hiszen már szinte hozzá nőtt.
– Van-e olyan szép pozitív történet amit szívesen elmesélne?
– Szerencsére nagyon sok a sikertörténet. Így nem is igazán tudnék választani. De az csodálatos dolog, mikor találkozunk az akár 900 grammal született gyermekkel, aki mára már kamasz, és teljes emberként éli életét.
Köszönöm Mártának, hogy mesélt a koraszülött osztály életéről, valamint köszönöm Neki és minden egyes kollégájának az áldozatos munkát, amit ezekért a pici életekért és szüleikért végeznek.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: